Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Boldogkő vára az ország egyik legszebb, kissé elrugaszkodva pedig mondhatnánk azt is, hogy az egyik legromantikusabb látványossága a sziklaperem folytatásaként meredező falaival, a borospincéjével, a már-már falu fölé kinyúló, óvó sziklakijárójával. A jellemzéséhez hozzájárul a kalandos története is, ami időnként a szakértőket is zavarba tudja hozni. A lényeg, hogy a várfalak között foglalkoztak többek között pénzhamisítással, vívtak itt hősies ütközetek is, és volt, hogy Balassi Bálint is megszállt. A feljegyzések szerint itt írta például a Borivóknak való című versét.
Boldogkő vára úgy tűnik fel a távoli horizonton, mint a táj szerves része, mely együtt lélegzik a környező erdők fáival. Akit erre hoz az útja, rögtön megérzi, hogy itt mindenképp meg kell állnia, hacsak megpihenni vagy felszusszanni is. Boldogkőváralja számos okból lehet vonzó úticél: a természet és a gazdag élővilág csodálói éppúgy megtalálják itt a számításukat, mint a kultúrtörténeti érdekességek megszállottjai, de a vár és a köré épült település ideális hely azoknak is, akik csak egy kis csendes pihenésre vágynak.
Ezek a várfalak persze egészen másként néztek ki, amikor Balassi Bálint megénekelte a várvédők hétköznapjait. Egymásnak többször is ellentmondó emberi akarat és szándék formálta a vár alakját, elrendezését, stílusjegyeit az elmúlt évszázadokban. A Hernád-völgyi erődítmény különleges ékkőként emelkedik ki a környező hegyek ölelésében megbúvó, sík környezetből. A tatárjárás pusztításai után épült várat még a 15. században is folyamatosan bővítgették, majd nagyjából kétszáz esztendővel később, amikor már elveszítette hadászati jelentőségét, II. Lipót király adott parancsot a lerombolására. A kor tűzszerészei alapos munkát végeztek, és az ekkor okozott károk nyomai ma is láthatók az erődítményen, ám a sérüléseket mára az összkép elmaradhatatlan részévé tették az évszázadok.
Az erődítmény maradványait aztán a jezsuiták vették birtokba, ők az épület néhány épen maradt helyiségét raktárként hasznosították, itt tárolták a gabonát, ám komolyabb javításokat nem végeztek rajta, legfeljebb beszegelték egyik-másik ajtót. Hogy ma mégsem csak Boldogkő várának hűlt helyét, esetleg romos falainak csonkjait láthatjuk, elsősorban annak köszönhető, hogy a Péchy család utóbb elkezdte helyreállítani, ekkor egészült ki a ma is látható neogótikus elemekkel, stílusjegyekkel. A vár alatt, a faluban ma is áll az immár műemléki védettségű Péchy-kúria, ahol a család élt, miután Péchy Gábor királyi tanácsos 1753-ban megvásárolta a várat a jezsuitáktól. Sajnos ez az épület romos állapotban van, de jó hírnek tekinthetjük, hogy a felújítása elkezdődött.
Ha manapság fölsétálunk az erődítménybe, messzire pillanthatunk a tájban, a közvetlen közelben megfigyelhetjük a falut, Boldogkőváralját, szabályos utcáival, rendezett kertjeivel, udvaraival. Felemelve tekintetünket, kicsit távolabb már egymásba érnek a szántók, a helyi gazdák szorgos munkájának látványos nyoma, ahogy a parcellákat a színek is megkülönböztetik egymástól, mindig épp annak függvényében, milyen évszakban látogatunk ide, vagyis, hogy milyen stádiumban van a termés. Még távolabb pedig a hegyek zárják le a látóhatárt.
A vár egyébként népszerű esküvői helyszín, az ország minden tájáról érkeznek ide fiatal párok, hogy egybekelésüket különleges módon megörökítsék. Számtalan lehetőség közül választhatnak: a jelmezeikben, öltözékükben, de akár kellékeikben is megidézve a különböző történelmi korokat. A lakodalmas menüt ilyenkor a vár pincéjében szolgálják fel, ugyancsak korabeli díszletek, zászlók és címeres pajzsok, korabeli díszkardok között. A kilencvenes évek elejéig egyébként turistaszálló is működött itt mintegy három évtizeden át, így hát a modern, XX. századi kellékek is adottak. A várhotel egykori termeinek egyik részében ma már egyébként hadtörténeti, a másik felében egy ólomkatona-kiállítás látható. Az utóbbi egy nyolc négyzetméteres terepasztalon mutatja be a Muhi csatát, ezernél is több figurával.
A történelem furcsa fordulata, hogy míg évszázadokon át a falu települt a várhoz, ahogy a neve is mutatja – addig ez ma már fordítva van: az erődítmény tartozik az alig ezerszázas lélekszámú faluhoz, amelyen keresztülhalad az Országos Kéktúra hazánk északi tájait átszelő turistaútja. Mindenképp érdemes lesétálni a várhegy lábához, megnézni a tájházat, nemcsak azért, mert a várba szóló belépővel ezt is ingyenesen látogathatjuk, hanem mert itt közvetlen közelről nyerhetünk életszerű bepillantást abba, hogyan éltek egykor az emberek az erődítmény tövében. Az itt látható kiállítások a vár története és a hajdani életmód mellett részletesen bemutatják a régió, vagyis a Zempléni-hegység természeti értékeit, eszközeit is.
Ha módunk van rá, tekintsük meg éjszaka is a várat, hiszen napszállta után a csodálatos kivilágításában látni az erődítményt, olyan párját ritkító élmény, amit semmiképp sem érdemes kihagyni.
