Az hagyján, hogy a világon egy település alatt sincs ekkora csónakázható barlangrendszer, de a tapolcai tavasbarlangnál mászófallal, játszótérrel, kúszóbarlanggal, kőtapogatóval, térhatású fotókkal, kiállításokkal és 3d mozival várják a látogatókat. A város alatt elterülő, tizenkétmillió éves tavasbarlangot 1903-ban fedezte fel egy kőműves kútásás közben.

Az egyedülálló barlangrendszer volt az első, amit Magyarországon turisztikai célokra megnyitottak a látogatók előtt, és a tapolcai tavasbarlang volt az első, amit villanyvilágítással láttak el. Az mondjuk igaz, hogy 770 négyzetméteres, 10 termes látogatóközpontot, ami a többi szórakozást rejti, csak az elmúlt években nyitották meg fölötte.

A tapolcai tavasbarlang Magyarország negyedik leghosszabb barlangja. Jelenleg 180 méter csónakázható körbe, amit mindenki maga, kísérő nélkül megtehet. Ha valaki aggódna, nem kell sokat evezni, sőt, ha valakinek egyáltalán nincs kedve evezni, kapaszkodhat a barlang falába is, és onnan lökdösheti tovább a csónakját. Ráadásul attól sem kell félni, hogy az óvatlan csónakázókat elnyeli a víz, ugyanis a legtöbb részen egy átlagos felnőtt derekáig érne csak a víz. Mindössze annyi nehezítés van, hogy időnként le kell húznunk a fejünket, ugyanis egy-két helyen egészen alacsonyan van a barlang mennyezete, de ennyi fáradtságot azért érdemes venni.

A barlang levegője télen-nyáron 20 fokos, a páratartalom 90 százalék feletti, ami jótékony hatással van a tüdőre, éppen ezért allergiásoknak és asztmásoknak általában kifejezetten ajánlott úti cél. A barlang vízében élő fürge csellék pedig nemcsak azért érdekesek, mert aki lát egyet, kívánhat valamit, amit valljuk meg, akkor is megtehet, ha közönséges folyami pontyot látna, hanem azért is, mert ezeken a halakon mutatták ki először, hogy a sérült példányok testéből riasztóanyagok szabadulnak fel, amik felhívják a csapat többi tagjának a figyelmét a veszélyre, és menekülésre készteti őket. A kicsi pár centis halak egyébként a közeli Malom-tóból úsznak át azért, hogy visszabámuljanak az őket figyelő csónakázókra.

A tavasbarlang és vele együtt a látogatóközpont, mivel állandóan 20 fokos bent a levegő, akkor is kiváló program, ha beborult az ég, és akkor is, ha éppen hőségriadót rendeltek el. Sőt nyitva van télen is, úgyhogy akkor is érdemes lehet meglátogatni, ha melegedni szeretne valaki. Mivel a tavasbarlang nincs messze a Káli-medencétől, ahol tekintélyt parancsolóan áll a Hegyestű, és nincs messze Tihanytól sem, aminek egy részét nyár elején lilába borítja a levendula, aki ügyesen szervezi a hétvégéjét azonnal több izgalmas látnivalót is útjába ejthet, és rögtön rengeteg élménnyel gazdagodhat.

Bor & Gasztro

A tapolcai tavasbarlang a nyári kánikulában hűsítő élménynek számít, hasonlóan üdítő lehet azonban az is, ha ezt követően túrára indulunk a Badacsonyi borvidéken. A hazai közönség számára legismertebb balatoni termőtáj fehérborok széles kínálatával várja az érdeklődőket, az igazán autentikus élményért azonban legjobb közvetlenül a borászatokat felkeresni.

Az 1600 hektáron elterülő ültetvények termését a borvidékre jellemző bazalt altalaj teszi egyedivé, amelyet hol agyag, hol homok, hol lösz, illetve ezek keveréke borít. A klíma kiegyenlített, a déli fekvésű dűlők itt is profitálnak a Balatonról visszatükröződő napsugarak hozzáadott erejéből.

Szinte biztos, hogyha még nem is töltünk hosszabb időt a borvidéken, valamikor legalább egy szakaszán érintjük majd a Badacsony-hegy lábánál vezető úgynevezett római utat. Hajdanán ez a hadiút vezetett Aquincumba, ma pedig az autós forgalom mellett sokan sétálnak, futnak vagy kerékpároznak rajta.

Legnagyobb mennyiségben itt is az a szőlőfajta terem, amely a minőségi, palackozott borkészítés szempontjából országos átlagban az első helyen áll, ez pedig az olaszrizling. Nemcsak Badacsonyra, hanem az egész Balaton borrégióra jellemző az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre szert tevő tétel, a BalatonBor. Ezt a kizárólag olaszrizlingből készíthető könnyed, üde bortípust azért hozták létre a balatoni borászok, hogy még inkább arra sarkallják a tóhoz látogató turistákat, hogy az éttermekben, a kávézókban, de a strandi büfékben is jó minőségű helyi bort fogyasszanak.

Számos halból készült étel, köztük a pontytöpörtyű igazi klasszikus badacsonyi fogásnak számít, ahogy a pincepörkölt és a kéknyelűvel összegyúrt pogácsa is. A Badacsonyi KÖR által felkért séfek megalkották a badacsonyi halderelyét, amelyet az itt megtalálható minőségi alapanyagok ihlettek: a kéknyelű szőlő levele, halak és kecskesajt.

Az olaszrizling mellett a borvidék másik emblematikus szőlőfajtája a kéknyelű, ennek virágzását minden évben fesztiválsorozat kíséri, de érdemes a Badacsonyi Bor7 programjait is figyelni. Október első hétvégéjén Tapolcán, a varázslatos szépségű Malom-tó környékén rendezik a Pisztráng- és Borfesztivált, majd október végén a Süllőfesztivált Szigligeten, ezzel is a Balaton-parti halas és boros hagyományok előtt tisztelegve.

Lokáció: 8300 Tapolca, Kisfaludy Sándor u. 3.
 

Távolság Budapesttől: 170km

Az autóút átlagos becsült ideje: 2 óra 10 perc